Hozzávalók:
Kb 200 gramm indiai búzaliszt (ha nincs, teljes kiőrlésű magyar búzaliszt is jó)
200 gr Finom liszt
Só
1-2 dl víz
Elkészítés:
Egy tálba beleszórjuk az indiai búzalisztet.
Hozzátesszük folyamatosan a vizet, és ízlés szerint sót is.
A masszát addig gyúrjuk kézzel, amíg kemény és ruganyos nem lesz, majd 15 percre félretesszük. Törekedjünk arra, hogy a massza ne ragadjon!
A tésztából golflabda nagyságú cipókat szaggatunk, kör alakúra formáljuk őket, majd egy liszttel megszórt vágódeszkán kinyújtjuk egy kisebb sodrófával 10-15 cm átmérőjű kerek „lapokra”.
Felhevítünk egy teflonos serpenyőt, és amikor tűzforró, egyesével rátesszük a kenyereinket. Lapos fakanállal forgatjuk 3-5 percig. Vigyázzunk, hogy ne égjen meg!
Ha kész, teavajjal ízesítjük.
Kész, lehet tálalni!
Tipp:
Ha a serpenyőbe étolajat is teszünk, akkor másfajta kenyeret készíthetünk, aminek PURI a neve. Ez esetben ügyelni kell arra, hogy az olaj bőven ellepje a kenyeret.
Ha a kerek tésztát félbe hajtjuk, majd ismét félbe hajtjuk és az így keletkezett „körnegyedet” nyújtófával „összegyúrjuk”, akkor a serpenyőben kevés vaj, vagy olaj hozzáadásával ismét másfajta kenyeret süthetünk, aminek a neve PARATHA.
A kenyerek belsejét cifrázhatjuk: tehetünk bele sajtot, húst, zöldségeket – az csakis rajtunk múlik, mennyire fantáziadúsak vagunk.
A kenyerek külsejét olajban áztatott, zúzott fokhagymával is megkenhetjük.
A teflon helyett használhatunk vasból készült „palacsintasütőt”, ami a legközelebb áll az indiai chapatisütő alkalmatossághoz.