Az egész úgy kezdődött, hogy vásároltunk egy kókuszdiót és feltörtük, aztán kellett valamit kezdeni vele. A kókuszdió feléből készítettem kókusztejet és a másik feléből készült kókuszos csokoládés keksz. Ezután olvasgattam, keresgéltem a kókusztejes ételeket végül elkészítettem életem első ázsiai jellegű ételét. A fűszerekkel elsőre még csak barátkoztam, ezért enyhébben fűszereztem, de legközelebb már bátrabb leszek.
Hozzávalók:
30 dkg pulykamell,
3 dl kókusztej,
2 ek. olaj,
1 ek. szójaszósz,
2 nagy gerezd fokhagyma,
1 fej főzőhagyma,
1 kk. reszelt gyömbér,
1 evőkanál curry,
egy kevés őrölt chilli és koriander, bébikukorica vagy másféle zöldség.
Elkészítés:
Felforrósítunk 2-3 evőkanál olajat (wok híján) egy serpenyőben, beletesszük az apróra vágott hagymát, fokhagymát és a gyömbért, végig gyorsan, sűrűn kevergetjük, 1-2 perc után beletesszük a chilit és a curryt. Egy icipicit átforgatjuk, beleöntjük a kókusztejet majd utána a csíkokra vágott pulykamellet. Amikor a pulykamell kifehéredik, hozzáadjuk a szójaszószt és a koriandert, esetleg sót, borsot ízlés szerint. Ezután levesszük a hőfokot és kb 20 percig főzzük, a végén beledobáljuk a bébikukoricát is, összeforraljuk és párolt rizzsel tálaljuk.