Vége a nyaralásunknak. Ma már ebédet kellett összedobni. Régóta készülök az Ikeas húsgolyók elkészítésére, így eljött a napja, hiszen mai menü része lett. Annyit változtattam a receptem, hogy vörös áfonya helyett fekete áfonya mártás készült (mert ez volt itthon). És fekete áfonyával is nagyon jó lett.
Hozzávalók:
50 dkg darált hús,
1 fej vöröshagyma,
1 tojás,
2-3 szem koriandermag zúzva,
zsemlemorzsa igény szerint,
0,5 dl tejszín a húsgolyóhoz és 0,5 dl tejszín a barna mártáshoz,
vaj a sütéshez,
só,
bors,
1 ek szójaszósz,
15 dkg fekete áfonya,
3 ek cukor
Elkészítés:
A darált húshoz keverjük a tojást, az apróra vágott hagymát, a fűszereket, a tejszínt és annyi zsemlemorzsát, hogy formázható legyen. Vizes kézzel kis golyókat formázunk belőle és vajban kisütjük. Miután kiszedtük a golyókat, a serpenyőben maradt sült vajból barna mártást készítünk kevés tejszínnel és szója szósszal felengedve azt. Az áfonyát cukorral addig főzzük, amíg sűrű lesz. Sült burgonyával fogyasztottuk.