Kicsinyítés Nagyítás    vissza

A Magyarok Nagy Asztala 2008. július 4-6. Budai Vár

Június 17-én a Budai Várban levő Korona cukrászdában zajlott le A Magyarok Nagy Asztala elnevezésű rendezvény sajtótájékoztatója, melyen hazánk jeles újságírói, rádiósai, illetve tévései jelen voltak. Patinás környezet, reneszánsz ruhába öltözött lányok, és ínycsiklandozó étkek mellett az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend, illetve a Szent János Szuverén Máltai Lovagrend képviselői köszöntötték a résztvevőket, és újabb információkat közöltek a rendezvénnyel kapcsolatban.

Karitatív vonal:
Benke László, négyszeres olimpiai bajnok, Oscar-díjas mesterszakács arra a karitatív kezdeményezésre hívta fel a figyelmet, mely július 4-ével indul útjára, a nélkülözésben szenvedő gyermekek megsegítésére. A rendezvényen három étel kerül elkészítésre: Szögedi gulyásleves-500Ft, Brassói aprópecsenye-1000Ft, Sültes tál-2000Ft, melyek megvásárolásával a rászoruló gyermekeket segíti a tisztelt vendég. Benke László elmondása szerint, egy hazai telefontársasággal folytatnak tárgyalásokat annak érdekében, hogy ez, a rendezvény után is folytatódhasson: a tervek szerint meghatározott két ételt, sms formájában lehet majd "megfizetni", így járulva hozzá a gyermekek étkeztetéséhez. Az együttműködési szerződés aláírása sem várat sokat magára, a tárgyalások előrehaladott állapotban vannak. E kezdeményezés a Szent János Szuverén Máltai Lovagrend védnökségével, és együttműködésével indul útjára.

Ünnepélyes lovag-avatás, és kitüntetések:
Az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend 63 lovaggal alakult meg. Újabb 20 lovag, ünnepélyes keretek közt való avatására kerül majd sor a fesztivál ideje alatt. A gasztronómia diplomatái, a szakmájukban kiemelkedően teljesítő szakácsok, cukrászok pedig kitüntetéseket kapnak. A tavalyi évben többek között a Gundel család; Papp Bandi bácsi, a Mátyás Pince tulajdonosa; illetve Rózsa Miklós szállodaalapító is a kitüntetettek között volt.

Megnyitó:
Ments András ismertette a részletesebb programot.
A rendezvény ünnepélyes megnyitójára július 4-én, 14:00-kor kerül sor, az Oroszlános udvarban. A Máltai Lovagrend, az Első Magyar Fehérasztal Lovagrenddel együtt július 4-én, 13:00-kor nyitja meg a karitatív konyhát. A ceremónia a társlovagrendek bevonulásával kezdődik.
Királyi vacsora:
4-én, 19: 00-kor Mátyás Király bevonulásával veszi kezdetét a királyi lakoma, melyet másnap ugyanebben az időpontban megismételnek.
Külön erre a vacsorára egy komplett produkcióval készülnek a szervezők, mely magába foglal: interaktív játékot, harcművészeti bemutatót, zászlópörgetőket stb.

Kóstolás és étkek:
A belépőjegy tartalmaz három darab kóstolójegyet, kereskedelmi vendéglátás ugyanis nem zajlik e három nap alatt, kizárólag e jegyek ellenében nyílik lehetőség a különböző korok ételeinek megkóstolására.
A cigány, a vajdasági, illetve az erdélyi konyhaművészet is bemutatkozik a Savoya teraszon. Mivel a bio ételek helyet követelnek maguknak a gasztronómiában, ilyen étkek, italok megkóstolására is lehetőség nyílik.
Kuriózumként egy hajdan működő pálinkaüzem, szikvízüzem, sütöde is felállításra kerül.

Felajánlások:
A Szent János Szuverén Máltai Lovagrend nevében Dr. Nagy Károly András tisztelte meg a jelen levőket, aki elmondta, hogy a Rendi Állam kormánya ismét kiadott 200 db 1 tari-t (ez a Máltai Lovagi Állam pénze volt hajdan). A pénzérme egyik oldalán a korabeli, 16. százai pénz replikája látható, míg másik oldalán a Lovagi Állam címere. Érdekessége, hogy 1 uncia ezüstből készül, azonban az első 200 db érmét vésnöki hibával hozták létre. Ezekből 1 db-ot (díszdobozban, és sorszámmal ellátva) ajánlott fel a Máltai Lovagrend, elárverezés céljából.
Hazánk, Pekingben részt vevő olimpikonai a közelmúltban elköltöttek egy közös napot az Első Magyar Fehérasztal Lovagrenddel, mely során szakács süvegeket dedikáltak, amik szintén elárverezésre kerülnek.

Remények:
A kérdésre, mely a tavalyi év kisebb kudarcaira vonatkozott, a szervezők a bölcs ember belátásával válaszoltak. Beismerték, hogy az előző évben hiányzott a megfelelő marketing tevékenység, azonban reményüket fejezték ki arra vonatkozóan, hogy a gyerekbetegségekből kinőve, az idén valóban olyan magasságokban említik e jeles eseményt, ami azt megilleti.

Bővebb információ: www.amagyaroknagyasztala.com