Nyomtatás Kicsinyítés Nagyítás    vissza

Hússal töltött burgonyaladik

Ezt az ételt többször is elkészítettem már. Igaz nem a leggyorsabban elkészíthető ételek közé tartozik, de szerintem nagyon kiadós, laktató étel. A darált hús felhasználási lehetőségeit szerettem volna variálni, ezért próbáltam ki.


Hozzávalók: 8 közepes burgonya, 1 kk. köménymag, 1 babérlevél, só bors, 1 közepes fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, petrezselyem zöldje, sajt, 20 dkg darált sertéshús, 1 tojás+1 tojás sárgája, 1 kiskanál mustár, pirospaprika, csipet szárított kakukkfű (én többet tettem, mert úgy szeretem), 2 dl tejföl, vaj a kikenéshez.

A burgonyákat héjában megfőzzük a babérlevéllel, a köménymaggal és sóval, majd meghámozzuk. A darált húshoz adjuk az apróra vágott hagymát, fokhagymát, tojást, mustárt, pirospaprikát, kakukkfüvet, a lereszelt sajt felét, petrezselymet és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Vajjal kikenünk egy tűzálló tálat, és a sütőt előmelegítjük 180 fokra. A burgonyák tetejéről levágunk egy vastagabb szeletet, aljukról meg egy vékonyabb szeletet (hogy ne billegjen), belsejüket szépen kivájjuk. A burgonyadarabokat villával összetörjük és a húsos masszához, tesszük, azután a masszával megtöltjük a burgonyákat (én nem szoktam beletenni az összes krumplit, mert szerintem sok). Tetejükre tesszük a kalapjukat. Alufóliával betakarva 25 percig sütjük. Utána megkenjük tetejüket tejfölös tojással és megszórjuk a maradék sajttal. Továbbsütjük 15-20 percig.