Nyomtatás Kicsinyítés Nagyítás    vissza

Tuile (tonhalas előétel tölcsérben)

(Az egyszerűség kedvéért nevezzük vékony, ropogós ostyaféleségnek.)

Hozzávalók:
- 7 evőkanál liszt,
- 4 kávéskanál cukor
- durva só
- 12 dkg vaj
- 2 tojásfehérje
- Fokhagyma
- Parmezán

Hét evőkanál lisztet öszszekeverünk négy kávéskanál cukorral és egy kávéskanál durva sóval.
Külön edényben habosra keverünk 12 dekagramm vajat, majd a két edény tartalmát összedolgozzuk. Erőteljes mozdulatokkal belekeverünk még két (hideg) tojás fehérjét, végül kevés nagyon finomra vágott fokhagymával és parmezánnal ízesítjük.
A kész tésztából spatulával sütőpapírra vagy szilikonlapra 10-12 centiméter átmérőjű, vékony korongokat formázunk, amolyan kicsiny palacsintákat. (Hogy egyformák legyenek, készíthetünk hozzá sablont is.) Meghintjük fekete szezámmaggal, majd 200 Celsius-fokon négy-öt percig sütjük. (Míg nem lesz egyenletesen barna.) Ekkor a tepsit a sütő nyitott ajtajára húzzuk (hogy ne hűljön túl gyorsan a tészta), s a lapótyákat egyenként tölcsérré sodorjuk. A tölcséreket "varratos" felükkel lefelé visszatesszük a sütőbe (jó sűrűn, hogy ne guruljanak el), s további három-négy perc alatt ropogósra sütjük. Lehűtjük és a tonhalas krémmel megtöltjük. Kiváló előétel.
Közben máris eszembe jutott, hogy reggel láttam amint a szakács a finomra vagdalt tonhalat kikeveri olívaolajjal, kevés citromolajjal, finomra aprított snidlinggel és mogyoróhagymával. Sózta, borsozta, hűtőszekrényben pihentette. Tehát ez volt a töltelék!