Leendő gyermekével kapcsolatban mindenkinek vannak fantáziaképei. Ezek nemegyszer az anya be nem teljesült vágyainak megvalósításáról vagy gyermekkori álmainak beteljesítéséről szólnak...

Máskor számtalan belső ellentmondás rejtezik az anyában. Például, amikor valaki gyermekében mindig nyugodt, halk szavú kicsi után világot rengető művészt lát maga előtt, vagy a rendre szófogadó és engedelmes gyerek később nagy formátumú feltaláló lesz, akkor a két elvárás messze nincs szinkronban egymással. Vagyis látnunk kell, hogy családunk egy olyan emberrel fog bővülni, akihez kénytelenek leszünk mi alkalmazkodni. Tehát az elfogadás mellett az alkalmazkodás művészetét is tanácsos felvenni belső gyakorlataink közé.

Mire vonatkoznak tervezgetéseink?
Gyermekünkkel kapcsolatos tervezgetéseink legtöbbször külsőségekben, főként az anyagi-fizikai világ síkján mozognak. A gyermek nemétől, szeme színétől, alkatától, a kiságy formáján és a pelenka típusán át a játék mackó méretéig terjednek. De vajon tervezünk-e önmagunkkal kapcsolatban is valamit?

Természetesen mindenki jó, sőt a lehető legjobb szülő szeretne lenni. Sok kutató állítja, hogy a tökéletességre való törekvés - azon túl, hogy hiú ábránd - nem teljesíti be a hozzá fűzött reményeket, sőt az egész családi közösség számára ártalmakat rejt magában. Elegendő tehát "elég jó" szülőnek lenni. Ehhez azonban az szükséges, hogy önmagunkkal kapcsolatban is "elég jó" terveket szövögessünk, mégpedig az önismeret érzékeny szálaival.

Fontos az önismeret
Tudnunk kell magunkról, hogy milyenek is vagyunk valójában, melyek a jellemző tulajdonságaink, mit várunk az élettől, mit tartunk létezésünk fő feladatának, hogyan vélekedünk a világról és környezetünkről, s mi hogyan és milyen szerepkörökkel helyezkedünk el benne. Ismernünk kell azokat az eszközöket is, amelyeket céljaink megvalósítása érdekében szoktunk alkalmazni, egyszóval tisztában kell lennünk módszereinkkel. Azt sem árt tudnunk, hogy nem vagyunk/voltunk/leszünk tökéletesek, de igyekezzünk hibáinkkal, gyarlóságainkkal együtt elfogadni, sőt szeretni önmagunkat.

Vagyis az elfogadás és az alkalmazkodás mellett a megbocsátás művészetében is jártasságra kell szert tennünk. S ha gyermekünket majd olyannak tudjuk elfogadni, amilyen, ha megfelelő mértékben és módon vagyunk képesek hozzá alkalmazkodni és időről időre őszintén bocsátunk meg neki, akkor bizonyos, hogy szeretni, sőt jól szeretni is tudjuk majd őt.

Ezeket az élet művészetéhez tartozó tulajdonságokat - talán paradoxnak tűnő módon - először mindig önmagunkkal szemben kell kifejlesztenünk, s csak ezután válunk képessé és éretté arra, hogy másokkal kapcsolatban is gyakoroljuk.

A harmonikus anya-gyerek kapcsolatban e művészeti síkok hozzák majd létre azt a csodálatos szinkront és együttlétet, amelyben megtapasztalhatjuk, hogy gyermekünk minden, az önállósodás felé megtett új lépése nemcsak öröm, hanem élet-esztétikai, élet-szépségi élmény is.

Végső soron gyermekünk nevelése hosszú alkotási folyamat, ahol a másik ember iránt tanúsított áldozatkészségünkben és a vele való egységben önmagunk igazi arcát pillanthatjuk meg.

Feuer Mária
pszichopedagógus

A Patika Magazin közel 10 000 cikkével kíván önnek továbbra is kellemes és hasznos szórakozást a www.patikamagazin.hu portálján!