|
Első benyomások:
Ruben étterem
Ez a hely az igazi
magas labda, amiről minden kezdő gasztronómiai írópalánta
álmodik.
Cím: 1053 Budapest,
Magyar u. 12-14.
Tel: +36 1 266 3649
Kifejezetten kínosan érzem magam, berzenkedik a lelkiismeretem
is, hogy megint belefutottam a nyilvánvalóba. Hogy jövök én
ahhoz, hogy egy, a déli órákban, a sűrű hóesés ellenére is
zsúfolt étteremről lerántsam a leplet. Egy olyan helyről,
melynek elégedetten jóllakott közönsége, mérgezési tünetek
nélkül távozik, méghozzá a közelgő visszatérés ígéretével
a tekintetükben.
Elbizonytalanodtam, vajon egyáltalán érdemes-e írnom erről.
Akár azt a megoldást is választhattam volna, hogy szóra se
méltatom az itt folyó, vendéglátásnak csúfolt tevékenységet.
Mégis megírom, még ha így kénytelen vagyok súlyához mértnél
lényegesen bővebben beszámolni az itt tapasztaltakról. Mi
az, ami mindenkinek tetszik, csak éppen nekem nem? Miért nem
tudok belenyugodni, hogy a mennyiség legyőzhetetlen érv, és
bármilyen bülbül hangon, vagy gonzó stílusban ostorozom is,
nem lehet igazam, mert a tapasztalat ellenem szól. Ahol ennyi
jó ember nyikkanás nélkül elfogyasztja az ebédjét, ott nem
lehet baj.
 |
Adva van egy kis
belvárosi utca: a neve Magyar. Pont annyira eldugott, mint
amennyire elismert a magyar gasztronómia világviszonylatban.
Talán ez a szerencsénk, mert, ha a mostani állapota válna
széles körben ismertté, akkor velem fanyalogna itt még egy
busznyi turista is. Tehát ünnepelhetjük azt a kivételes mázlit,
hogy konyhaművészetünk igen csak enigmatikus a világ népei
számára, hogy önönmagunkat ne is említsem.
A kis utca egyik házában működött a Baraka és később Segal
Viktor étterme. Ha a még távolabbi múltba meresztjük tekintetünket,
akkor - ha nem tévedek - itt állt a Légrády féle, nagyon,
de nagyon ínyenc és mindenekfelett magyar étterem. Hol van
az már?
Ahogy a ma itt
működö Ruben étterem étlapjába mélyedek, többnyire a magyar
étlapokról ismert fogások kacsintgatnak rám csalogatóan kedvező
árfekvésben. De az én kisördögöm nem hagy nyugodni: hogyan
lehet ezeket ennyi pénzből előállítani? Már a dobozos expressz
ételek kapcsán is megfogalmazódtak bennem ezek a kételyek,
bár ott a nagyüzemi gyártás némi magyarázattal szolgált úgy
a minőségre, mint az árképzésre. Körülöttem a hivatali, munkahelyi
félórások fogyasztják ételeiket, és étkezési utalványokkal
egyenlítik ki számláikat. Üsse kő, most már nincs menekvés,
berendelem, amit kedvemre valónak találok: nem a menüt, hanem
a la carte fogok étkezni, az idő sem számít.
A csábítóan hangzatos padlizsános parajtortácskát kérek előételnek
grillezett, füstölt gomolyasajttal, paprikamártással. Közben
arra is van időm, hogy szemügyre vegyem a környezetet. Újdonságként
hat az emeletre vezető lépcsőkorlát vas ciráda motívumainak
megjelenése az egyik falfelületen és az asztalokon lévő papír
alátéteken. Amúgy ugyanaz a bútorzat, mint Segal idején. Az
új üzemeltető nem a külcsín drasztikus megváltoztatásával
vette birtokába a helyet, remélhetőleg erőit a konyha teljesítményére
összpontosítja.
Érdekes kiszerelésben
kerül elém a padlizsános parajtortácska. Nem hiszem, hogy
nagyon messze járnék az igazságtól, ha azt gondolnám, hogy
ez a becéző elnevezés valami aprócska padlizsán, paraj és
gomolya egymásra tornyozott elegyét jelentené a többségnek,
amit élénk színű paprikamártás tesz pikánssá. A gasztronómia
mai állása szerint a mártás nem feltétlenül a mindent elöntő
vörös hungarikumból kell készüljön, hanem lehetne kápia, akár
kaliforniai paprika is. Amikor itt tartok álmodozásomban már
előttem díszeleg lisztes paprikás mártásban úszva néhány könnyedén
megfuttatott parajlevél, alatta olajban tocsog két padlizsán
szelet, és az egész tetejében a gomolya. A ,,mártás"
feltehetően az étlapon szereplő töltött paprika mellől származik,
amivel egyúttal sikerült ízelítőt kapni abból is. Egyedül
a gomolya értékelhető, bár az is sósabb az elviselhetőnél,
de mégis hoz valamit vonzó füstös ízéből.
A ,,citrusos kacsaleves gnocchival" tekintélyes méretű
ibrikben érkezik, vagyis inkább a tejfölös kacsaragú leves
krumplis gombóccal, mert már látványra is inkább ez a robusztusabb
elnevezés illik rá. A tejföl szabálytalan csomókban uralja
a levet, ami egy mindent-bele-lére emlékeztet, tele túlfőtt
zöldségekkel, már-már áthatolhatatlan mennyiségben, és itt-ott
megállapíthatatlan származású csipetnyi hús cafatokkal és
két-három megkeményedett gyári gnocchi. A citrus is jelen
van: az ibrik vastag szélébe tűzve, mint az egyszeri ember
pörge kalapján a madártoll.
Hozzáteszem, hogy
az adagok hatalmasak, ahogy az a magyar konyhában elvárható,
mert a pénzemért aztán legyen valami a tányéron...(ban)...
Ennek a hagyománynak a jegyében púposodik előttem a brassói
aprópecsenye. Jól odasült méretes krumpli kockák, színre még
vonzóak is, de mikor ráharapok ellenállást nem tanúsítva esnek
szét: határozottan túlkészült. A vasorrú bába arcbőre nem
olyan ráncos, mint az ételbe zsúfolt zöldborsók héja. Nem
gondolom egy percig sem, hogy a csimbókosra nyesegetett hús
zsenge szűzérme volna. Az adag egészében szép nagy: lecsó
alapon húst főztek, pirítottak, beleömlesztették a ráncos
zöldborsót, majd a tetejét bőségesen megszórták a jolly-joker
sült burgonyával, ami még sokféle fogásban hasznosítható.
Ezt hívják vállalkozói konyhának, ahol minden mindennel párosítható.
Kezdem érteni az öngyilkosan alacsony árakat. Valamit valamiért.
Mert ha a dobozos ételekkel kell versenyezni, akkor szomorúan
jelenthetem, hogy a Ruben alulmaradt ebben a nemtelen küzdelemben.
A tesztelés időpontja:
2010. január . A kritika az étterem akkori teljesítményét
értékeli , amely azóta változhatott.
További étteremtesztek: 
|
