A kávé útja felém kezdetben:
Mint olykor megállás nélkül mozgó, olykor órákig egyhelyben ülõ, továbbá rendszer nélkül fekvõ és kelõ, evõ és ivó, egykor 16 éves, kisérettségire készülõ entitás, egyre gyorsabban éltem fel energiatartalékaimat. Szükségem volt hát egy stimuláló szerre, amely felkelt, fenntart és bármikor pótolható, ha elfogy. Úgy szoktam rá tehát a kávéra egyik pillanatról a másikra, hogy szinte észre sem vettem. És éltem vele, mint Neo a Mátrixban. Alig egy hónap elteltével már nem igazán voltam hajlandó reggel másra, csak felkelni az ágyból, eltalálni a vízforralóig és elkészíteni aznapi indítómat. Ha valamiért mégsem kaptam meg, kimerült voltam, fájt a fejem, és általános nyugalmam ellenére igen gyorsan ingerültté váltam kisebb ingerekre is. Végül egy nyáron megelégeltem a „rabságot”, és az augusztus hónapot a leszokásra szenteltem. Sikerrel!

A tea útja kezdetben
Azon év szeptemberében, érettségi után új év, új suli, új társak, új élet várt rám. Féltem, hogy nem fogom bírni kávé nélkül, de sikerült. Magam sem tudom már, mi volt a kezdõ lökés, de teázni kezdtem. Indulás elõtt, egy órával korábban kászálódtam ki ágyamból (ami érdekes módon általában simán ment), forraltam fél liter vizet és fekete teát áztattam benne. Kedvemre ízesítettem cukorral vagy mézzel és citrommal. Majd nagyjából fél órát ültem egy fotelben törökülésben, pokróccal a hátamon, teámat a kezemben szorongatva és lassan kortyolva, közben a reggelen és az elõttem álló napon morfondírozva.
Ugyan a teában is van tein, de sokkal lassabban és tartósabban hat, mint a kávé, amely csak berobbant, fellõ az égbe, de le is ejt, amint elveszti hatását. Így a teával reggelente a közérzetem sokkal higgadtabb volt, mint régen, vagy mint a többi rohanó emberé reggel az utcán, és ez igen jólesõ érzéssel töltött el.
Aztán nagyjából egy év elteltével abbamaradt a reggeli teaszertartásom, nem is tudom már miért. Sõt, idõközben megkezdve az egyetemet félévre újból rendszeresen kávézni kezdtem, de szerencsére már nem reggel, hanem napközben az automatából.

A tea útja ma
Végül újra kezdtem, és akkor ejtett rabul az az érzés, hogy ez jó. Rátaláltam valamire, amirõl azt hittem korábban, hogy nem érdekel túlzottan, csak használtam, de aztán a hobbimmá válik… a teára, egyik érdeklõdési köröm forrására.

Gyorgyovich Miklós