Teatörténet, teakészítés, teakultúra
 
         
 
 
 
 

 
 Beköszöntõ
 A tea útja
 Melyik az igazi tea?
 A teacserjétõl a csomagolásig.

A teacserjétõl a csomagolásig

Az ezt megelõzõ cikkben szót ejtettem a négy fõ teafajtáról, és igen sokat emlegettem a „fermentáció”, illetve „erjesztés” szavakat. Nem véletlenül, hiszen a legkevésbé sem elhanyagolható szempont a teák feldolgozásánál ez a folyamat. Lényegében a teafû „életében” az egyik legfontosabb állomás az erjesztés. Hogy milyen ízû, zamatú ital lesz belõle, nagyban függ ettõl is.

Mielõtt viszont leszüretelnék a teát, el is kell ültetni azt. A camellia sinensis-t (amely a teacserje latin neve) általában maggal vagy hajtásdugvánnyal szaporítják. Életük elsõ éveiben „iskolába járnak”, és nagy gonddal õrzik õket az árnyékban, hiszen a tea eredetileg erdei aljnövényzet. Ezután a helyükre ültetik, és úgy metszik õket, hogy megfelelõ formában nõjenek, és – ahogy a szõlõt is – a teát is vízszintes helyzetben rögzítik, hogy így alakítsák ki a szedési felületet. Az ültetvényeket trágyázzák és folyamatosan gyomtalanítják is. Az elsõ terméseket viszont általában csak három év gondoskodás után szüretelhetik egy-egy új ültetvényen.
A legtöbb munkát a szüretelés igényli, amelyet kézzel vagy géppel végeznek. Természetesen az elõbbibõl készülnek a minõségibb teák, ugyanis a rutinos szüretelõk külön tudják választani egy ágon a felsõ (drágább) leveleket az alattuk lévõktõl. A szedõktõl nem csak ezt a rutint, hanem az óvatosságot is elvárják, ugyanis a tea nem sérülhet, nyomódhat meg, és nem is kezdhet el erjedni szállítás közben, mert attól értéktelenné válik. Ezért aztán a feldolgozó üzemeket rendszerint közvetlenül az ültetvények közelébe építik.
A feldolgozás igen bonyolult mûvelet volt a régi kínaiak korában. Akkor tizenkét részbõl állt ez a folyamat. Mára mindezt négyre csökkentették, de ma is kiváló szakértelmet kíván a minõségi tea elõállítása.

Melyik ez a négy?
1. Az elsõ a hervasztás, amelyben a tealeveket rétegekben sûrû szövésû dróthálóra teszik, és egy szellõs helyiségben kb. 30 Celsius fokon nagyjából (fajtától függõen) egy napig szárítják. Ezáltal a levelek veszítenek nedvességtartalmukból, és könnyebben sodorhatókká válnak.

2. A fonnyasztás vagy hervasztás után következik tehát a sodrás mûvelete, amelyet egy úgynevezett teasodró asztalon végeznek. Régebben ez is kézzel történt, ma viszont már inkább gép segítségével: Két recézett henger különbözõ sebességgel ellentétes irányba forog. Ezen mennek keresztül a levelek, és a hengerek sodorják meg õket. A folyamat célja, hogy átszakítsa a levelek sejtfalát, mert így a levegõ könnyebben hozzájut a sejtnedvekhez, meggyorsítva a fermentáció folyamatát.

 
3. A tea következõ állomása maga a fermentáció, azaz az erjesztés. Ennél a megállónál a leveleket kiteregetik egy nagy szõnyeggé, hogy a levegõ mikroorganizmusai végezzék el a következõ munkát, azaz megerjesszék a leveleket. Ez a folyamat recepttõl függõen különbözõ hõmérsékleten, árnyékban, félárnyékban vagy napon történik, és általában nem tart tovább néhány óránál. Ezzel az eljárással a tea csersavjának keserû, fanyar ízét szándékozzák elvenni, amennyire csak lehet (vagy akarják), hogy a tealevél zamatos íze érvényesüljön inkább, ugyanis ebben a lépésben képzõdnek azok a kémiai vegyületek, amelyek aztán a tea jellegzetes ízét fogják adni.

4. Az utolsó fázis a szárítás, amely lezárja az erjesztési folyamatot, és tartósítja a teafüvet. Maga a szárítás különbözõ hõmérsékleten töténik 80-100 Celsius fok környékén. A kezdeti 60%-os nedvességtartalom pedig ekkorra már 3-6% alá csökken.

El kell mondanunk, hogy az elõbbi felsorolás általánosítás csupán. Ahány teafajta, szinte annyi féle módszerrel dolgoznak a teamesterek is. Azaz hol elhagyják valamelyik állomást, hol kiegészítik, hol pedig eltérnek a megszokott módszerektõl. Részben ezért sem egyforma ízû két különbözõ ültetvényrõl és teamester üzemébõl származó zöld, fekete vagy oolong tea stb…

Mindenesetre a leveleket ezután – akárki és akárhogyan készítette – igyekeznek a lehetõ leggondosabban csomagolni. A legjobb, ha légmentesen és fémdobozban tároljuk teáinkat. Így akár több évig is megõrizhetik aromájukat.

Gyorgyovich Miklós


Fotók:
http://www.chinese-culture.net/
http://www.bostonteacampaign.com/
http://www.energymanagertraining.com
http://www.ahmadtea.com/

 
 
 
Vezetéknév:
*
Keresztnév:
*
Email:
*

Hirdetés