Receptek képekkel, Sütemény receptek képekkel, Muffin receptek, Szárnyas ételreceptek, Torta receptek
Itt vagy: Gasztrostudio.hu címlap › Bormagazin › Novemberi borvásár a Hungexpon

Novemberi borvásár a Hungexpon

November 18-20. között jelentkezik az új, ÍZEK ÉS BOROK elnevezésű kiállításával a HUNGEXPO. A számos rangos élelmiszeripari szakkiállítás után ezúttal a nagyközönség számára is nyitott rendezvényre kerül sor a Budapesti Vásárközpontban.

Az Ízek és Borok kiváló lehetőséget kínál minden, a hazai és nemzetközi élelmiszeripari vagy vendéglátó ipari szektorban tevékenykedő cégnek a bemutatkozásra, és - ami a HUNGEXPO gasztronómiai rendezvényein még nem volt gyakorlat - a termékeik árusítására is.

A hosszú téli esték és az akkor már közelgő ünnepek előtt 60 borászat vonultatja fel kínálatát. A novemberi időpontban már az idei - szakemberek által kiemelkedően jónak tartott évjárat termését is - palackba zárják a gazdák, így az újbor első nagy kereskedelmi próbáját is itt tarthatják a szőlészetek. Lehet akár egy palackkal is vinni a készletből, de a nagyobb mennyiségekre pályázó, „kartonokban gondolkodó" ügyfeleket is ki tudják majd szolgálni.

A nemes italokat ezúttal 20 étterem specialitásai mellé fogyaszthatják a látogatók. A Magyarországon működő, de más ország nemzeti konyháját képviselő mesterszakácsok helyben készített ételeikkel a nagyvilág ízeit kínálják majd a hazai borokhoz.

Akár gyertyafényes vacsorát, vagy baráti találkozót is érdemes erre az időpontra szervezni: a HUNGEXPO különleges nyitva tartással készül a vendégek fogadására. Az Ízek és Borok kiállítás november 18-19-én, azaz pénteken és szombaton déltől este 10-ig, 20-án vasárnap este nyolcig tart nyitva.

 

Az estékre szórakoztató programokkal, jazz koncertekkel készülnek és fellép a Budapest Bár együttes is. Szakmai megmérettetésre is sor kerül, a séfek világszervezete (WACS) ebben az évben itt rendezi nemzetközi séf versenyének (Global Chefs Challenge) közép-európai selejtezőjét.

Az ÍZEK és BOROK mellett a téli kiállításokra is jegyet válthatnak a látogatók. November 18-20. között ugyanis a népszerű Hó-Show, a SPA & WELLNESS, valamint a TEREPZÓNA is nyitva tart a HUNGEXPO-n.

 


Fontos tudnivalók a 28. Budapest Borfesztiválhoz!

budavari-borfesztival-2019palota_639A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban. A vendégek nappal és este is káprázatos panoráma társaságában kóstolhatják meg a közel 200 hazai és külföldi kiállító több ezer borát. Az idei év fókuszába az Egri borvidék, a Bikavérek és Egri Csillagok, a helyi gasztronómia és kultúra kerül. A borok kóstolásán kívül megismerkedhetünk a Bikavért övező legendákkal, hungarikum borunk készítésének titkaival. Európa legszebb borfesztiválján a bor és kultúra találkozását gazdag zenei és gasztronómiai kínálat teszi most is felejthetetlenné.

28. Budapest Borfesztivál 2019

budavari-borfesztival-2019_640A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a
főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban. A vendégek nappal és
esti fényében is káprázatos panorámát élvezve kóstolhatják meg a közel 200 hazai és külföldi
kiállító több ezer borát. Az idei év fókuszába az Egri borvidék, a Bikavérek és Egri Csillagok, a
helyi gasztronómia és kultúra kerül. A borok kóstolásán kívül megismerkedhetünk a Bikavért
övező legendákkal, hungarikum borunk készítésének titkaival. Európa legszebb
borfesztiválján a bor és kultúra találkozását gazdag zenei és gasztronómiai kínálat teszi most
is felejthetetlenné.

Gasztrostúdió.hu Online Gasztronómiai és Recept magazin Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem | Felhasználási feltételek | +Gasztrostúdió.hu